Gyere, nyald a cipőmet, aztán szopd a lábujjaimat !

Vannak olyan jelenetek, amik fogalmam sincs hogyan kerültek hozzám és honnan töltöttem le, de isteni szuperek. Ilyen ez a kis szett is, ami nem is olyan rövid, majd’ félórás. Olyan dolgok történnek benne, amik máshol nem nagyon, szóval megéri megnézni !

Megtaláltam egyébként a stúdiót is, ahonnan származik, egy kis fétis stúdió az, ahol mindenféle őrületeket csinálnak a nézők kénye kedve szerint. Feltöltöttem MEGA-ra, szóval ott meg is marad örökre, még ha az Xhamsterről törölné is a videó tulaja, vagy a copyright. Két átlag amerikai csajról van szó, akik pici szexi kis thong, azaz alacsony talpú cipőben ücsörögnek egymás mellett, aztán az egyik mesél arról, hogy mennyire szereti a lábakat és meg is nyalja a saját cipős lábujjait.

Egyébként is eléggé bírom, ha a a csajok saját maguknak nyalják a lábukat és közben egy másik is besegít, itt most ez megy csak éppen cipővel a lábukon, ami eléggé ritka és eléggé izgató is. Majd ugyenez megtörténik, csak most már cipők nélkül is. Isteni a látvány, ahogy a göndör csajszi nyalja a saját talpát és a lábujjai között, szemből pedig a másik csajszi teszi ugyanezt. Látszik, hogy örömmel és beleéléssel csinálnak minden mozdulatot. A másik csaj is megteszi ugyanezt magának. Ez nekem egy kattanásom, hogy létezik-e ennél izgatóbb dolog, hogy a saját lábujjait szopja és közben szemből egy másik csaj is ezt teszi és néha smárolnak is közben, összeér a nyelvük.

MI is lehetne még izgató, hát nyaljuk egymás cipőjének a belsejét. Nem hiába tettem be ezt a videót; nálam all-time-favourite a cucc. Mondjuk ezt már sajna nem úgy csinálják, mint én otthon a cipőkkel, épphogy imitálják a cipőnyalást.

Ehhez kapcsolódó:   Az egyik legjobb ön-lábujjszopós videó, ami valaha készült
Related Posts